Sziasztok!:) bocsi, hogy nem adtam élet jelet magamról, de osztálykiránduláson voltam. Nagyon ki merültem, és voltak kisebb gondok is.
Keddre tanulnom kell, szerdán pedig kompetencia mérésem lesz, így kedden valószínű, hogy tudok írni, de nem ígérem. Nemsokára (vagyis csütörtökön) elkezdődik a ballagási próba, szóval nem kétséges, hogy fáradt leszek.
Ha lesz annyi fantáziám, megegyezhetünk abba, hogy nyáron minden nap legyen új rész, vagy két naponta. Ezzel tudom kiváltani, hogy most el vagyok habozva.
Nagyon szeretném megköszönni a sok-sok megjegyzést, rendesek vagytok :) Szeretem az olvasóimat, büszkén kijelentem :) Puszi, Fanni :)
2013. május 26., vasárnap
2013. május 19., vasárnap
10. rész* Szeretnél velem járni?
Sziasztok, itt az új rész :) Remélem tetszik :) 5 tömör megjegyzés, és hozom a kövit :) pusziii :DDDD
Kellemetlen volt az, hogy ott ültem a fotelben mellettem Louis, a másik oldalamon pedig Niall és Zayn. Victoria velem szemben, Liam Harry mellet, az utóbbi pedig engem fürkészett. Tori észre vette, így szólt, hogy segítsek neki kiválasztani egy ruhát. Ja, jó duma. Ha baj van, ő látja, és keres kifogást, hogy kettesben tudjunk beszélgetni. Ami meglepett, hogy amikor felmentünk az emeletre, tényleg kikérte a véleményem, hogy milyen ruhát vegyen fel a randira. Mivel jó az idő, és nem felhős az ég, így egy csinos pólóra, és egy farmernadrágra gondoltam. Aha, de neki nem tetszett. Mosolyogva figyeltem, majd eszembe jutott, hogy van a szekrényemben egy ruha, amit a múltkor találtam egy butikban, de nincs önbizalmam felvenni. Torinak biztos van. Ő egy olyan személyiség, akit mindenki szeret, aki tele van szeretettel, és nincs olyan napja, hogy ne nevetne egy jót. Imádom, hogy ő a legjobb barátnőm. Nem is tudnám elképzelni magamat mással.
- Tori, van fehér magassarkúd?- mosolyogtam tovább a szekrényben elveszett lányra. Az említett kimászott a szekrényből, és egy olyan " ezt komolyan kérdezted?" nézéssel pásztázott engem. - Ó, hát persze. Bocsi - álltam fel az ágyról, és otthagytam a szobában, amíg átmentem az én szekrényemhez. Kerestem egy darabig, aztán rájöttem, hogy az ágynemű tartóban van. Hát nem rám vall? Mosolyogva vittem át a dobozt, amiben a fehér, pánt nélküli ruha volt. Alján kicsi fodrokkal. Szerintem nagyon szép darab. Amikor beléptem Tori szobájába, fürkészve figyelt rám, majd a kezemben tartott dobozra.
- Ezt a ruhát nem olyan rég vettem. Remélem neked van elég önbizalmad felvenni - nyújtottam át az említett darabot. Izgatottan bontotta ki. Amikor meglátta a ruhát elérzékenyült, majd megölet.
- Köszönöm - motyogta. Válaszként szorosabban öleltem magamhoz. Örülök, hogy tetszik neki a ruha, és fel is veszi az esti "randira". Liamnek is tuti tetszik majd. Leültem az ágyra, és beállt a csend. Nem volt kínos, csak fura. Éreztem, hogy beszélni akar velem.
- Faith, tudod bennem megbízhatsz.. - kezdte, én pedig bólintottam - Harry ugyebár kedvel téged, és elvinne randizni. Én elhiszem, hogy Austin miatt ki vagy, de túl kell rajta magad tenned. Ha annyira szeretett volna, nem levelet hagyott volna itt, hanem megmondta volna a szemedbe, és megkérdezte volna, hogy lennél- e szíves vele tartani. De nem tette. Nem csíptem sose, de ezzel a lépésével még maga alá ásott az én szemembe. Nem mondom, hogy ugorj bele egy kapcsolatba, de adj esélyt a dolognak. Hidd el nekem, Harry az a személy, aki a csillagot is lehozná neked - mosolygott a barátnőm, én pedig könnyezni kezdtem. Nem, nem Austin miatt. Magam miatt. Nem tudom magam túl tenni Austinon, de Harryt is kezdem megkedvelni. Komolyan mondom, az érzéseim rabja vagyok. Victoria magához húzott, és szorosan magához ölelt. - Mi a baj? - kérdezte meglepetten.
- Tori, az a baj, hogy Austint is szeretem, de Harryt is kezdem megkedvelni. Nem tudom, hogy mit tegyek. Magamat sem akarom megbántani ezzel, de legfőképp Harryt sem akarom.
- Hogy érted, hogy nem akarod magadat megbántani? - kérdezte.
- Félek, hogy ha igent mondok, megbántom magam annyira, mintha nemet mondanék. Lehet menne, lehet nem. De ezzel nem csak magam, hanem Harryt is félek, hogy megbántom. Victoria döbbenettel teli arccal figyelt engem.
- Ne légy buta. Egy esélyt megérdemel mindenki. Te is, és ő is.
- Nem tudom. Át kell gondolnom - törtem ki magamból, és arcomat a kezembe temettem.
- Na jó, hanyagoljuk a témát -mosolygott - Felveszem a ruhát a cipővel, hogy milyen lenne az összkép - állt fel az ágyról, és hátba veregetett. Mikor kilépett a szobából, én automatikusan hátra dőltem, és a plafont kezdtem pásztázni. Nem volt rajta semmi érdekes, csak egy csillár. Ó, hogy engem mik le nem kötnek. Nem sokkal később Tori jelent meg a ruhában, és a hozzá választott cipővel. Felültem az ágyon, és csak bámultam. Gyönyörű. A fodros ruha a térde felé csapódott 10 centivel, és a fehér, hozzá passzoló magassarkúnak a sarka halvány fa árnyalatú volt. Az összhatás 10-ből 10-es.
- Gyönyörű vagy - motyogtam, és a tükör elé invitáltam.
Torihoz feljött Liam, én pedig nem zavartam tovább, kimentem. Aztán egyenesen be a szobámba. Ami meglepett, hogy Harry várt rám ott. Esetlenül léptem be a szobába, és ráfeküdtem háttal az ágyra, majd kifújtam magam. Harry is követte a példámat. Ismét a plafont kezdtem el bámulni.
- Akkor mi lesz? -törte meg a csendet.
- Mit szeretnél mi legyen? - kacagtam fel. Valamiért ha vele vagyok, nem tudok szomorú lenni. Ez fura nem?
- Hát, ha neked jó, akkor menjünk el csak ketten. De ha nagyon akarod, jöhet Louis is.. hisz nélküle nem házasodhatunk meg - nevetett már ő is.
- Igazad van. Nagyon megharagudna ha nem vinnénk, nemde?
- Az nem kifejezés. Nem szólna hozzám egy óráig - nevetett tovább, és ezzel nekem is jobb kedvem lett.
- Belehalsz abba az egy órába - nevettem.
- Te mindig találsz valami hozzáfűzni valót a dolgokhoz- mosolygott és rám nézett.
- Ha nem tetszik, mehetsz egyedül - nevettem tovább.
- Látod, most is - mondta. Inkább nem kommentáltam tovább, csak vállba bokszoltam. -Na, hova menjünk? Tengerpartra? Mondjuk három napra? - húzogatta a szemöldökét.
- Rád bízom Harry - motyogtam.
- Akkor tengerpart lesz - mosolygott kajánul.
- Egybe részes a bikinim - kacagtam, és felültem az ágyon. Harry zavartan nézett, majd mosolygott.
- Nem hiszem el - majd felállt, és kiindult a szobából - Pakolj, 2 óra, és indulunk! - állt meg az ajtóban, majd becsukta azt. Mégis hova megyünk? Istenem!! Félek, és izgatott is vagyok.
Victoria szemszöge:
Faithel remélem sikerült megbeszélni a dolgokat Harryvel kapcsolatban. Annyira megérdemlik azt az esélyt egymással. Annyit csipkelődnek egymással, hogy süt róluk a dolog. Hogy velem, és Liammel mi van? Na, az ma derül ki. Faithtől rendes volt, hogy ide adta a ruháját. Életet mentett. Liamnek is tetszik. Szerintem. Liammel mikor kiléptünk a házból, egyből egy kocsi hátulsó ülésére pattantunk be. Nem tudom, hogy hova lesz a menet, de az biztos, hogy én kiugrom a bőrömből.
- Hova megyünk? - kérdeztem zavartan.
- Majd meglátod - mosolygott rám.
Mikor megérkeztünk, elképedtem. Nem hittem a szememnek. Egy kinti kerti piknik a szabadban. Na, ez jól hangzik. Annyira örülten annak, hogy Liam úgy kitett magáért. Vagy inkább azoknak, akik helyette tették meg? Egy fehér lepedő volt leterítve a fűre, körülötte gyertyákkal. A lepedőn pedig volt egy kosár, gondolom tele kajával. Zavartan megfogta a kezemet, és odahúzott a kis piknik helyünkhöz. Olyan cuki Liam, nem? Szendvicseket pakoltak, amik finomak voltak. Szerintem Niall megenné az egészet EGYEDÜL. (csupa nagy betűvel) Laim annyit bír beszélni, mint Faith alig lehet lelőni őket. Remélem Harry szereti a beszédes lányokat. Liam annyit mesélt a zenekarról, a szüleiről. Majd mikor végeztünk, felálltunk, és elindúltunk a part felé. Liam "segédei" pedig összeszedték amit ott hagytunk. Mikor oda értünk, leültünk, és bámultuk a vizet.
- Tori, akkor most mi lesz? - kérdezte félénken.
- Nem tudom - motyogtam.
- Szeretnél velem járni? -kérdezte félénken ismét.
- Ez elég válasznak? - kérdeztem, és megcsókoltam.
- Tökéletes - suttogta csókunk között.
Harry meglepett, hogy pakoljak, és indulunk. Hát oké, ő mondta. Három napra megyünk, akkor kell legalább hat felső, a biztonság kedvéért. Pizsimet kikészítettem az ágyamra és berohantam a fürdőbe a tusfürdőmért. Alig telt el egy óra, mikor végeztem. Épp a szobám ablakánál pakolásztam, mikor láttam, hogy Harry a kocsijával a kocsifeljárón van. Uhh, gyors volt. Benyúltam gyorsan a szekrényembe még egy plusz törölközőért, mikor Harry nyitott be.
- Na kész vagy? - vigyorgott, és valami kalap volt rajta. Jól állt neki.
- Igen, csak ezt kell még beletenni a bőröndbe - mutattam a kezemben lévő darabra.
- Hagyd majd én - mosolygott - Menj, vedd fel addig a cuccodat. Én leviszem a bőröndöt - fordított nekem hátat, én pedig elindultam felvenni a cipőmet, és a kabátomat.
Kérlek szépen titeket, hogy olyan
megjegyzéseket írjatok, hogy mi tetszik, és hogy mit szeretnétek, hogy
történjen :) Csak akkor hozom a kövit, ha az öt megjegyzés nem ebből áll
ki, hogy " jóóó kövit" Remélem megértitek, hogy fontos nekem!! Nincs
ilyen valami (xd) nyugodtan tudtok megjegyzést hagyni. Köszönöm!:)
2013. május 12., vasárnap
9. rész* Fordulatok..
Sziasztok! :) Itt az új rész :) Sok jó visszajelzést kaptam, és tömör komikat :) Nagyon örülök neki :) 18 rendszeres olvasó, 12 megjegyzés.. Imádlak titeket! :) 5 megjegyzés, és hozom a kövit :) puszi
Kuncogva figyeltem Harryt, ahogy megrázta hosszú göndör tincseit. Felvette a nadrágját a földről és mosolyogva figyelt engem, miközben a nadrágját húzta a testére. Felültem az ágyon, és meredtem magam elé. Harry épp a pólóját kapta fel a földről, amikor észrevett.
- Hé, mi a baj? - huppant be mellém ismét az ágyba, majd magához ölelt.
- Semmi - semmi - mosolyogtam rá, és idegesen egy tincset hátratúrtam.
- Na, nekem ezt nem adod be. Mondd el! - komolyodott el a hangja.
- Harry, tényleg nincs semmi bajom. Csak nem megy egyről a kettőre az, hogy elfelejtsem Austint.
- Elhiszem - nézett rám, már mosolyogva - Jajj te, öltözz fel, kitalálunk valami programot -nevetett fel, és azzal magamra hagyott a szobában. Kissé letörve - mégis boldogan keltem ki az ágyból. (Normális ez? Mindegy) Tükröm elé lépve, végignéztem magamon, és nem is volt a külsőm olyan gáz, mint ahogy azt hittem. Kissé megduzzadt szemek, a hajam össze vissza. Éljen a régi Faith Smith. Úgy döntöttem, hogy lezuhanyzom, így felkötöttem a hajamat. Lassan lépkedtem be a helyiségbe, majd engedni kezdtem a vizet. Levettem magamról a tegnapi ruháimat, és beálltam a zuhany alá.
Kiszállásom után nem gondolkoztam sokat a ruházatomon, így magamra kaptam egy rövid gatyát, és egy pólót. Sminket nem tettem az arcomra, mert úgy gondoltam, hogy minek? Lehet megint elkap a sírhatnék, ha meglátok egy szerelmes párt a padon. Na remek, ismét sírhatnékom van. Ne Faith, ne gondolj ilyenekre. Erős vagy!
Hajamat kibontottam, megráztam, és már készen is voltam. Lesétáltam a lépcsőn, és mindenki a házban volt. A mindenki alatt Louis, Liam, Zayn, Niall, és Victoriát értek, és persze Harryt. Ezek mikor jöttek haza? Vagy el se mentek? Bizonyára látták rajtam, hogy valami nincs rendbe.
- Harry hívott, hogy jöjjünk át - törte meg a csendet Zayn, akinek telefon volt a kezébe, és azzal hadonászott.
- Ja, oké - néztem Harryre zavartan, ő pedig csak mosolyogva húzott egyet a vállán. -Mit terveztél mára? - nézem mélyen a szemébe.
- Attól függ, hogy neked mihez van kedved - nézett zavartan a többiekre.
- Nekem teljesen mindegy, csak csend legyen.
- Figyu srácok, én nem érek rá, mert Victoriával már megbeszéltünk egy kis kiruccanást - mondta Liam, és Torira nézett, aki zavartan tűrte a többiek tekintetét, ami rá irányult. Mosolyogva figyeltem a jelenetet.
- Mit szólnál ha csak mi ketten mennénk? - mosolygott a konyhapultnak neki támaszkodó Harry.
- Ne már! Én is menni akarok - fonta keresztbe maga előtt karját Louis.
- Nekem tök mindegy, hogy kivel hova megyek. Nekem az is jó, ha itthon maradunk - zártam le a vitát.
Harry szúrós szemmel nézte Louist, majd hirtelen szaladni kezdett a haverja felé. Lou visítva visítva? ordítva rohant fel az emeletre, majd egy ajtó csapódát hallottunk. Zayn leheveredett a kanapéba Niall mellé, Liam és Tori esetlenül álltak egymás mellet.
- Srácok, látom rajtatok, hogy jártok! Miért titkoljátok? - néztem rájuk mosolyogva.
- Őszintén? Most szakítottál Austinnal. Hogy lett volna szívem az orrod alá dörgölni, hogy megpróbálunk járni? - nézet rám Tori. Igaza van, megértem.
- Nos, ez az esély mindenképp érvényes - kacsintottam rájuk. Liam átkarolta Torit, és homlokon puszilta. Olyan aranyosak, és én olyan szomorú vagyok.
Louis fülig érő szájjal lépkedett le a lépcsőn, és Harry felé kacsingatott. De olyan szinten, hogy azt hittem valami rángási rohamot kapott.
- Lou minden rendben? - kérdezte Niall, aki épp leejtette a szendvicsét(?) a földre.
- Ó persze, csak Harry beszámolt, hogy este mit csináltak az ágyban Faith-el - mondta tök komolyan, amire én ledöbbentem. Hogy micsoda? Harry olyan furcsa arckifejezésre váltott. Egyszerre volt meglepett, és zavart.
- Louis állítsd le magad, mert Faith megver - szögezte Tori Louishoz a tényt. Nos, ami igaz.- Á nem bántja a tanúját! Ki lesz akkor a tanúja? Még egy ilyen megbízható ember mint én, nincs - jelentette ki olyan büszkén, hogy komolyan eldobom az agyam.
- Ha nem fejezed be, nem hogy tanú nem leszel, de még kereszt apa se - mondta Harry röhögve.
- Ó szóval már a gyerekben gondolkoztok - csodálkozott - Jól van fiatalok - mondta és leült az ágyra. Most komolyan szomorú? Vagy csak improvizál? Adjatok ehhez a gyerekhez valami útmutatót! Odasétáltam a kanapéhoz, és leguggoltam Louis elé. Rezzenéstelen arccal bámult rám, ami arra késztetett, hogy nevessek.
- Nyugi, lehetsz a tanúm, és a gyerekem keresztapja. Feltéve, ha lesz gyerekem, és esküvőm - mosolyogtam rá, és a kezem a kezére tettem.
- Ha Harryn múlik, lesz - kacsintott.
- Miért pont Harry? - néztem az említettre.
- Talán mert szingli? Vagy talán mert együtt aludtatok? Talán mert ő a legperverzebb? - húzogatta a szemöldökét Louis.
- Megnyugtatlak Harry és én köztem nem lesz semmi.
Megfagyott a hangulat. Mindenki csendben figyelt minket, én pedig leültem a kanapéra. Miért akarnak Harryvel össze boronálni? Igen, tök jól elvagyunk. Mint barátok. Legalábbis részemből. Igaz az is, hogy egy esélyt mindenki meg érdemel, de én most szakítottam Austinnal, neki meg ott van Taylor Swift. Igaz beszéltük Torival, hogy csak a lemez népszerűsítése miatt, de Taylor és én közöttem van különbség. Gondolataimból kimerengve annyit láttam, hogy Liam beszél Harryvel, Tori pedig közeledik hozzám. Valami baj van? Rosszat mondtam volna? Ó jaj.
- Igazából Louis Harry helyes, és járnék vele. Itt csak annyi a gond, hogy én nem vagyok szép, és hogy Austin.. -húztam el a végét. Harry fürkészte a tekintetemet, a többiek pedig minket néztek. Azaz Harryt, és engem.
- Na gyerekek, Harry és Faith mennek kiruccanni -csapta össze a tenyerét Louis, mire mindenki mosolyogva bólintott. Én a földet pásztáztam, Harry pedig engem. Jaj Faith mibe keveredtél?! Igazából nem akarok most kapcsolatot! Pláne egy híres emberrel. Egyet gondol és elmegy. Ezek után ki merne még egy hírességgel járni? Lőjetek le!
Kérlek szépen titeket, hogy olyan megjegyzéseket írjatok, hogy mi tetszik, és hogy mit szeretnétek, hogy történjen :) Csak akkor hozom a kövit, ha az öt megjegyzés nem ebből áll ki, hogy " jóóó kövit" Remélem megértitek, hogy fontos nekem!! Nincs ilyen valami (xd) nyugodtan tudtok megjegyzést hagyni. Köszönöm!
2013. május 4., szombat
8. rész* Együtt alvásnak nyögés a vége.
Szióka :) itt az új rész remélem tetszik ;) várom a komikat és az ötleteket :) 5 megjegyzés és jön a kövi :) puszi :)
A levél elolvasása után a könnyeim megállás nélkül potyogtak a földre. Miért nem mondta el? Jó, megértem, de akkor is. Kapkodva emeltem a telefonomat a fülemhez, és tárcsázni kezdtem a számot. Nem Kapcsolható. Remek. Számot cserélt. Így, hogy beszélek vele? Legyek nélküle boldog? Hogy? Kész zűrzavar a fejem. Annyira ideges, és összetört voltam, hogy a telefonom az ajtómhoz vágtam. Nem is kérdéses, eltört. Áh, vehetek másikat. Térdemre rákönyököltem, és arcomat a tenyerembe temettem. Kész, végem, feladom, ennyi. Pár perc lezajlása után Harry bukkant fel az ajtó mögül. Meglepetten állt a küszöbön, és nézte a törött készüléket. Lassan odalépegetett hozzám, majd mikor leült mellém, nem kérdezett semmit, csak megölelt. Én pedig zokogtam a vállán. Ölelése meleg volt, és kellemes. Éreztem rajta a tusfürdője illatát. Férfias, kellemes. Austin teljesen más mint ő. Észrevettem, hogy Harry a levelet kémleli. ezért odanyújtottam neki, hogy ő is el tudja olvasni. Harry végigfutotta a sorokat majd összegyűrte a levelet. Csodálkozva meredtem rá. Olyan gyenge voltam, hogy beszélni nem bírtam. A végtagjaim szó szerint remegtek. Hála az égnek, hogy ülök, és Harold karjai körém vannak fonódva. Ha ő most nem lenne itt, én szerintem összeesnék az idegtől.
- Semmi baj, ne sírj. Leírta. Találsz magadnak valaki mást, akit ugyanígy tudsz szeretni. Hidd el, jobb lesz, csak ne sírj, mert én is sírok, ha rossz a kedved -mosolygott rám, és szorosabban magához ölelt.
A nap baromi lassan telt, Harry pedig folyamatosan mellettem volt. Victoria az 1D összes tagjával jött haza olyan öt óra körül. Nekem nem volt idegzetem elmondani nekik, ezért Harry utasítására felmentem a szobámba, és bebújtam a paplanom alá.
Harry szemszöge:
Faith rettenetesen összetört Austin elutazása miatt. Amikor haza jött Victoria a csipet csapattal úgy éreztem jobb, ha én mondom el nekik, hogy mi történt, minthogy újra sírjon a dolog miatt. Felküldtem a szobájába, és elmeséltem a többieknek. Rezzenéstelen arccal ülték végig a kis előadásomat. Igazából megtetszett Faith kedvessége. De nem akarom, hogy tudja, mert félek, hogy nincs esélyem. Meg elég hülyén jönne ki, ha most szerelmet vallanék neki, nem?
- Mi most megyünk haza, ha nem baj. Jössz? Maradsz? - kérdezte Niall, ezzel gondolkodásomat megszakítva. Ránéztem Torira, aki bólintott egyet, hogy maradjak.
- Szerintem...Maradok. - jelentettem ki, és remegni kezdett a lábam.
Victoria mosolyogva fürkészett engem, majd mikor kissé kezdett zavarni, hogy néz, megszólaltam.
- Na, mi lesz? Nem mentek? -kérdeztem nevetve.
Louis megforgatta a szemét, majd odaállt mellém.
- Na srácok - csapta össze a tenyerét. - , hagyjuk rájuk a házat - mosolygott Louis, és hátba veregetett. Furán néztem rá, de legbelül örültem. És ő ezt pontosan tudta. De honnan? Nem is beszéltem neki erről. Na mindegy. Liam Victoriával összemosolygott, majd Niall rájuk nézett, majd rám, majd Louisra.
- Na jó, ti terveztek valamit - néztem rájuk nevetve.
- Haver, miről beszélsz? - mosolygott Zayn, de olyan hamisan, hogy amikor a pilláit rebegtette, elkapott mindenkit a röhögés.
- Ezt még gyakorold - biccentettem. Mosolyogva távoztak el a házból, én pedig ott álltam az üres nappaliban. Mosolyogva futottam fel az emeletre, majd mikor benyitottam a szobába, rögtön rossz kedvem lett. Faith szemei be voltak dagadva a sok sírástól. Rám nézett mikor beléptem, majd gyorsan elbújt a paplan alá, hogy ne lássam kisírt szemeit. Odaléptem az ágyhoz, levettem a cipőm, és felfeküdtem mellé az ágyba. Hallottam ahogyan szipog, majd kis idő után megemelkedett a paplan. Hasára feküdt, és úgy könyökölt. Kezével a hajába túrt, majd megtörölte könnyes, duzzadt szemeit.
- Victoria? -kérdezte szipogva.
- Elment a többiekkel - néztem rá mosolyogva, majd a tincs ami a szemébe hullott, a füle mögé raktam.
- Te hogy-hogy itt maradtál? - nézett mélyen a szemembe.
- Nem akartalak egyedül hagyni pont ilyen állapotban -mosolyogva fürkészett engem, majd megöleltem, mert könnybe lábadt a szeme. Miért ilyen nehéz őt így látnom? Rengeteg rajongó sír miattam, és a srácok miatt, de az mégse hat meg úgy, mint az ő sírása. Vonzódom hozzá? Aj, nem kéne. Harry, térj észhez!
Faith csak sírt és sírt egész éjszaka. Remélem hamar túlteszi magát, mert nem kéne, hogy sokáig őrlődjön rajta. Én végig öleltem őt, és nem engedtem el. Egyszerűen nem ment. Szeretem, vagy nem? Hú, ha én azt tudnám. Bizonytalan vagyok.
Faith szemszöge:
Nagyon rendes volt Harrytől, hogy itt aludt velem, és egész éjszaka megvigasztalt. Reggel fura volt, hogy egy nálam magasabb, göndör barna hajú fiú haja omlik a párnámra. Elmosolyodtam a látványon, és egyben hiányzott Austin.
Ujjaimat végighúztam Harry meztelen hátán, amire felkelt. Upsz. Miért csinálom ezt? Harold mosolyogva nézett rám, majd becsukta a szemét, hisz fáradt volt. Miattam. Ismét Upsz.
- Na, kelj fel - suttogtam reggeli a reggeli "szexi" hangomon.
- Ha este nem hagytál aludni, legalább most hagyj. És neked is jó reggelt - húzta a száját, majd megfordult.
Na, ilyet nem játszunk. Mi az, hogy hátat fordít nekem? Felnevettem, majd megpillantottam Harry telefonját az ágyon. Bekapcsoltam a fényképezőt, majd vártam a megfelelő pillanatot, mikor ráülhettem.
Harry nyögött egyet, és mivel a kamerát a fejébe nyomtam, képtelen volt mosolyogni. Harry gondolt egyet, és kivette a telefont a kezemből, majd mikor felém hajolt, csinált rólam is egy képet. Haha, kölcsön kenyér vissza jár.
- Töröld ki a képet! - nyavalyogtam nevetve, és szinte kényesen.
- Mégis miért? - csodálkozott. Á, szóval már nem is olyan álmos.
- Mert csúnya vagyok - jelentettem ki halál komolyan, amire ő csak felnevetett.
- Te nem vagy tisztába a szépségeddel - mosolygott rám, és "lemászott" rólam.
- Neked meg a szemed rossz! Te azzal tisztában vagy? - nevettem fel.
- Meg vagyok vele elégedve - röhögött.
- Tanácsolom, hogy menj el szemészetre - röhögtem.
- Szerintem te simán a szemészt is elküldenéd orvoshoz - nevetett, és végül felült az ágyon.
2013. április 21., vasárnap
7.rész* Szakítás.
Sziasztook! Itt az új rész :) puszi mindenkinek :) A kinézet hogy tetszik?:D Na és a történet? :D 3 megjegyzés, és hozom a következőt.
Egy karkötő. Mosolyogva néztem az arany láncra, amin lógott egy tömött szív. Miért ilyen rendes velem? Örülök, hogy ilyen barátom van! Max mosolyogva tekintett rám Austinnal együtt.
- Köszönöm -motyogtam.
- Nincs mit köszönnöd. Megérdemled - húzott közelebb magához, és kaptam egy homlokpuszit.
- Én nem vettem neked semmit - jelentettem ki kínosan. Ő erre felnevetett.
- Nem is vártam el - mosolygott.
*****
Maxnek el kellett mennie Austinnal egy megbeszélésre, ezért egyedül kellett hazasétálnom. Útközben telefonom rezgésére lettem figyelmes.
" Ma ráérsz? Esetleg tali? H. "
" Persze, ráérek. Gyere értem, és menjünk el valahova. F."
Nem jött válasz, de amire hazaértem Harry ott állt a kocsijával. Meglepetten nézett a lépcsőről, majd legyintett, hogy inkább nem akarja tudni, hogy hol voltam. Vicces.
Út közben úgy viselkedtem, mint egy 14 éves körüli lány, ha zavarba van. Harryre ha ránéztem röhögtem. Ha mondott egy fa viccet.. nos én azon is szakadtam. Hát ez van. Harry furán nézett rám, de ő is jól érezte magát velem. Remélem.
- Egy kávézóba jöttünk? Ez most komoly? -nézem rá nevetve a napszemüvegem mögül.
- Most miért? -emelte fel a szemöldökét.
- Onnan jöttem -nevettem tovább.
-Jó, akkor elviszlek magamhoz - nevetett. - De haza már nem viszlek.
- Ez most nem jött be - nevettem, poénjára értve a célzást.
- Én nem vagyok olyan vicces mint te - nevetett.
- Mert én az vagyok? - mutattam magamra, és a hatás kedvéért kezemet a mellem felé helyeztem, számmal pedig "o" alakot formáztam.
Harry mosolyogva megforgatta a szemét, és már nem is nézett rám, csak az útra. Hogy cukkoljam karomat magam elé fontam, és úgy meredtem mérges tekintettel az útra. Harry oda-oda pillantott, és arra az elhatározásra jutott, hogy bekapcsolja a rádiót. Épp a More Than This -ment. Harry szólója mikor indúlt a dalban, ő el kezdte énekelni.
Mosolyogva néztem rá, majd odaszóltam neki halkan, hogy egoista. Mosolyogva legyintett és tovább énekelt. A következő számot nem ismertem, de nem is az esetem. Néztem az ablakon a tájat majd egyszer felcsendült a dalom.
- Find light in the beautiful sea
I choose to be happy
You and I, you and I
We’re like diamonds in the sky
You’re a shooting star I see
A vision of ecstasy
When you hold me, I’m alive
We’re like diamonds in the sky - kezdtem el énekelni. Harry felém pillantott majd kinyomta a rádiót. Megfeledkezve magamról én tovább énekeltem. Majd mikor krákogott egyet elhallgattam, és ránéztem.
- A port jobban bírom. Inkább táncolj - mondta cinikusan.
- Hé most miért? Nincs is olyan gáz hangom.
- Olyan - nyomatékosított.
Miért kötekedik? Én pedig kedves vagyok vele. Na mindegy.
- Harry, én haza akarok menni. Elegem van belőled! - motyogtam.
- Most komolyan megsértődtél? -vonta fel a szemöldökét.
Nem válaszoltam, Harry pedig a kérésemet teljesítve haza is vitt. Mondtam neki, hogy jöjjön be nyugodtan, nem muszáj hazamennie. Ledobta magát a kanapéra, és nem is zavartatta magát, bekapcsolta a tévét. Szememet forgatva mentem fel a lépcsőn, egyenesen be a szobámba, és becsaptam az ajtóm.
Háttal nekidőltem, és kezemet az arcom elé emeltem. Elég ebből a napból! Pár perc múlva érdeklődve tekintettem az ágyam felé, egy idegen dologra, ami eddig nem volt ott. Egy levél. Félve odalépkedtem az ágyhoz, és a szám elé kaptam a kezem, mert a megszólítás az az én neven volt. : Faith
Kétségbe esetten rogytam le az ágyra, majd olvastam el a levelet .
Drága Faith!
Ha ezt a levelet olvasod, én Max-el, és anyával már Miami felett repülök. Anya új állást kapott, ezért el kellet költöznöm. Sajnálom. Biztos vagyok benne, hogy felmerült benned a kérdés, hogy miért nem mondtam el, mikor utoljára együtt voltunk. Szeretném, ha tudnád, hogy ezzel magunknak akartam jót. Ezt a kevés időt, legalább nem búcsúzással töltöttük, hanem boldogan, mint mindig. Így nem változott meg minden közöttünk..Csak szimplán együtt lehettünk, mint bármely átlagos napon. Szeretlek Faith, mindennél jobban. Nem akartam elhinni, hogy így itt kellet hagynom azt a lányt, aki miatt boldogok voltak a nappalaim, és az éjszakáim. Hiányozni fog a nevetésed, a szőke hosszú hajad, és minden emlékem veled kapcsolatban. Faith, te vagy az a lány, aki fenekestül felfordította az életem.Hiányozni fognak az együtt eltöltött idők. Nem gondoltam, hogy el fogok költözni, és ily módon kell elválnunk egymástól. Fáj a gondolat, hogy nem láthatlak többé. El sem bírod képzelni, hogy milyen fájdalommal írom ezt a levelet! Köszönöm neked, hogy te ott voltál nekem, amikor senki más. Foglalkoztál velem akkor is, mikor más nem. Kerek egy évet tudhatunk magunk mögött, ami szép, hisz mindkettőnknek ez volt az első igazi, komoly kapcsolata. Ne szomorkodj, ennek így kellet lennie. Ez volt a mi tökéletes fejezetünk, ami most véget ért. Kérlek keress egy fiút, akit ugyan úgy tudsz szeretni, mint engem, és ő is ugyanígy szeressen téged! Isten ezt akarta, hogy így váljunk el egymástól. Én mindig szeretni foglak, akármilyen messze is vagy, bármi történjék.
Puszil: Austin.
2013. április 10., szerda
6.rész*Évforduló
Gondolataim véget értek, mikor Austin az ágyon ülve telefonált. Csendesen léptem be a szobába, majd letettem az ágyra a Harrytől kapott ajándékomat. Mikor leültem mellé, Austin mosolyogva felém nézett. Elköszönt, és letette a telefont.
- Mi van, mégse alszol?- nevettem fel.
- Nem lehet elaludni, ha csörög az ember telefonja - villantott egy fél mosolyt, amit imádtam. Olyan aranyos volt. Mosolyogtam rá, majd bebújtam az ágyba, a takaró alá. Már csak az éjjeli lámpa égett. Austin mosolyogva rám vetette magát. Két kezével a fejem mellet támaszkodott. Mosolyogva figyeltem, hogy mit csinál. Lassan közelített felém, hogy meg tudjon puszilni, de csörögni kezdett ismét a telefonja.
Sóhajtott egyet, majd lemászott rólam, és az éjjeli szekrényről kezébe vette a telefont. Poker arccal néztem cselekedetét, amit látott. Ledöbbenve figyeltem, ahogyan elsötétül a telefon kijelzője. Kinyomta! Visszatette a helyére a telefont, majd újra felém mászott, és úgy helyezkedett el, ahogyan az előbb voltunk.
- Nos, hol is tartottunk?-mosolygott, ami engem is mosolygásra késztetett. Lassan közelített felém, és újra megcsókolt. Eltoltam magamtól, amit furcsállt, így egy meglepődött szempárral találkozott a tekintetem.
- Austin, én még nem..-kezdtem bele, de Austin egy puszival betapasztotta a szám, így nem tudtam végig mondani. Áldom az eget, hogy ezt tette, mert így nem látta vöröslő arcomat.
- Nem akartam semmi olyat! -mosolygott. - Beszélgetni sem lehet? -nevetett fel kacéran. Ó.
- De, azt lehet - mosolyogtam, és kénytelen voltam a paplan alá bújni, hisz arcom újra pirosként mutatkozott.
Austin mosolyogva elemelte a paplant az arcom elől, és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Annyira gyönyörű vagy - suttogta a fülembe. - És csak az enyém - fejezte be.
- Tegyük el magunkat holnapra Rómeó -mosolyogtam rá, ő pedig felnevetett. Bólintott, lekapcsolta az éjjeliszekrény világítását. Szorosan magához húzott, és úgy aludtunk el.
Reggel a madarak csiripelésére ébredtem. Leemeltem derekamról Austin védelmező karját, és azt maga mellé tettem. Mivel még ő aludt, így ott öltöztem át. Viszonylag gyorsan vettem fel a melegítőmet, és a pólómat. Később egy pulcsival is gazdagodott az öltözetem. Austin akkor kezdett el ébredezni, mikor a hajamat fésültem ki. Mosolyogva tekintgetett rám, majd kiszállt az ágyból, miután magához tért. Ott álltam a tükör előtt, és odajött hozzám. Hátulról átölel. Olyan cuki, mikor reggel felkel és azt sem tudja, hogy mi merre hány méter.
- Hova mész? -arcát a vállam hajlatába tette, és úgy dörmögött. Mosolyogva figyeltem.
- Futni -nevettem, amire ő is felnevetett.
- Minek, így is csinos vagy! -puszilt meg.
- Csak miattad csinálom, meg magam miatt -pirultam el. Austinnak nem tetszett a kijelentésem. Láttam rajta, de nem akart vitázni, így nem mondott semmit.
- Elkísérlek, oké? - mosolygott. -Várj két percet, és megyek -puszilt meg, és már vette is ki a cuccát, amibe jönni akart.
Mosolyogva léptem ki a szobámból, és indultam az előszobába felvenni az edzőcipőmet. Tori még aludt szerintem, hisz minden úgy volt, ahogy tegnap este hagytuk. Mikor végeztem, és elkészültem, már Austin is mellettem volt, és a cipőjét húzta. Gondosan becsuktam a házat, de előtte hagytam egy cetlit Torinak. Elkezdtem futni.
Na jó, ne nevettessük ki magamat. Inkább kocogtam Austin mellett. Folyamatosan SMS-t írt, és ez zavart. De mindegy. Tíz perc után odaértünk, ahol futni lehet. Ilyen sportpálya szerűség. Austin beállt mellém, és úgy tett mint aki futni akar velem együtt. Mosolyogva néztem rá, majd amolyan kiskutyás pillantásokkal nézett felém. Gondolom nem akar futni.
- Nem kértem, hogy fuss is velem -nevettem fel élesen.
- Hu, az jó -törölte meg homlokát. - Már azt hittem -próbálta nem elnevetni magát, de nem sikerült.
- Bolond! -nevettem rá.
- De csak a tiéd! -kiabálta, hisz már elkezdetem futni.
Második körömet futottam, annak is a felénél jártam, mikor megpillantottam, hogy Austin nem egyedül van a lelátón. Max is mellette volt. Mosolyogva integetett, mikor észrevette, hogy őt nézem. Kifulladva értem oda hozzájuk, majd Austin közeledett felém Max-el.
- Szia -köszönt udvariasan.
- H-helló -lihegtem, szinte fáradtan.
Austin a karját a vállamra tette, és úgy puszilt homlokon. Annyira imádom.
-Srácok! -szólt Max. -Annyira összeillettek! Megörökíthetem? -mosolygott felénk én pedig bólintottam.
Austin megfogta az egyik karomat, és a kamerába nézett. Én pedig, (még úgy sincs ilyen képünk) meg akartam csókolni, de puszi lett belőle. Mikor Max jelzett, hogy kész a kép, Austin kezét az arcomra helyezte, és úgy csókolt meg.
- Elég a nyálasságból fiatalok. Én vagyok az egyetlen, aki normális, és nem nyáladzik? - jelentette ki, mintha ez tényleg rendben lenne.
Austinnal furán néztünk rá.
- Szerintem ritka egy hülye vagy, hisz egy veled egyidősnek barátnője van! - Austinnal együtt nevettem ki a haverunkat.
-Chh összeillettek - forgatta a szemét. - Mind a ketten csak sértegetni tudtok -próbálta megjátszani a sértődöttet, de nem ment neki. Max hasonló karakter Austinnal, de ő mégis más. Nem volt full supra, és egyéb "termék bemutatós" öltözetben. Fekete hosszú haja volt, ami már a szemöldökét is lassan eltakarta. Sapka se hiányozhatott róla. Amióta Austin mániákusan gyűjteni kezdte, ő is rázendített. Szemei zölden csillogtak. Helyes fiú volt, nem értem, hogy miért nincs barátnője.
A srácok kitalálták, hogy menjünk el egy fagyizóba. Na jó, természetesen alap, hogy megvárnak, amíg elfogadható külsőt varázsolok magamra. Fél órát vártak. Lezuhanyoztam, hajat vasaltam, átöltöztem. Nem tudtam, hogy mit vegyek fel, ezért Austinnak kiabáltam, hogy jöjjön fel.
- Szaladj, hív az asszony - kiabálta Max, majd egy olyan "au" hangot hallottam. Austin biztos leütötte.
Mikor benyitott, ki is akart menni, hisz egy fekete bugyi, és melltartó volt rajtam. Kikacagtam szó szerint, majd szóltam neki, hogy jöjjön be nyugodtan. Zavartan pillantott rám.
- Miért hívtál? -kíváncsiskodott.
- Nem tudom, hogy mit vegyek fel -tettem csípőre a kezemet. Austin mosolyogva nézett engem, tekintete végig a szememen volt. WOW.
- Nem tudom -gondolkozott. -Nincs olyan jó idő, vegyél fel egy farmert pólóval, és egy pulóverrel -mosolygott. Közelebb lépett hozzám, és megpuszilt. - Én most megyek, mert Max még rosszra gondol -mosolygott és kilépett az ajtón. Gyorsan felöltöztem, és el is indultunk. Tori Liammel találkozott, mert nála maradt valami. (?) Az odaúton Maxből dőlt a szó. Be sem tudta fogni. Csak mondta..és mondta. Mikor be értünk az üzletbe, kissé csendesebb lett. Rendeltünk Austinnal egy nagy Csokis shaket, Max pedig egy közepeset. A pincér egy velünk egykorú fiatal fiú volt. Kedvesen felénk mosolygott, mikor kihozta a rendelésünket. Austin a vállamra helyezte a kezét, és megpuszilt, mikor a pincér elment. Szinte nevetve ittam Austinnal az üdítőt mert hol csikizett, hol pedig nevettetett. Jól szórakoztunk, de Max nem igazán. Inkább, csak minket nézett, és rajtunk nevetett.
- Nekem sose lesz olyan barátnőm, mint te Faith -sóhajtott. Austin és én döbbenten néztünk rá.
- Dehogynem! - szólt oda Austin. - Hidd el, téged is megtalál az, akivel együtt kell lenned -mosolygott Maxre. -Fel a fejjel haver.
Mind a ketten engem néztek, ami hatására sikerült zavarba hozni. Max-et hívták telefonon, ezért félre vonult. Austin ide hajolt hozzám, és kaptam egy puszit.
- Jól nézel ki - nevetett bele a fülembe, és karját körülfonta a derekamon. Mosolyogva fordultam felé, majd kis fázis késéssel leesett, hogy arra céloz, mikor a ruha kiválasztása miatt hívtam fel magamhoz.
- Köszi -pirultam el, és mosolyogva Maxre pillantottam, aki idő közben megérkezett. Összevont szemöldökkel nézett ránk, majd legyintett egyet, hogy inkább nem is karja tudni, hogy miről volt szó.
Austin köhintett egyet, én pedig felé fordultam.
- Minden oké? -kérdeztem nevetve.
- Persze, csak szőrcsomó - kuncogott.
-Ezt félre értettem - szólalt meg a mobilja mögül Max. Na erre mind a hárman nevetésben törtünk ki.
- Faith -nézett a szemembe. - Bár nem vagyok a szavak embere, de mivel ma van, hogy egy éve megkérdeztem, hogy lennél -e a barátnőm, ezért szeretném, ezt oda adni - nyújtott egy piros dobozt az orrom elé.
- Ó Austin, nem kellet volna. Elég, hogy vagy nekem -mosolyogtam rá, és kíváncsian nyitottam ki a dobozt, hogy megleshessem a tartalmát.
2013. április 1., hétfő
5. rész*-Hiányzott.
Szió:) itt az új rész :) sokat vacilláltam vele, hogy mi legyen:S hát, ezt ilyen lett:) valakinek nem
tetszik, komizza meg, hogy mit akar olvasni, és talán megvalósítom:) 3 megjegyzés, és hozom a
következőt.!! puszi :*
-Harry, ezt nem kellene. - néztem a mellettem ülő srácra. Göndör sötét fürtjeit megvilágította az utcai fény. Karját visszább húzta a derekamról, és furcsállóan meredt rám. Biztos nem értette mire célzom. Félelmemet legyőzve, csukott szemmel csak arra gondoltam, hogy mikor lesz vége ennek az egésznek.
Nem nyitottam ki a szemem, de éreztem, hogy Harry nem érezte jól magát, mert nem érette, hogy először miért fogtam meg a kezét, aztán ha megpuszil, az nem tetszik. Szerintem jobb ha elmondom neki, hogy mi ez..
-Nekem barátom van. -jelentettem ki, és Harry felém kapta a tekintetét. Megrázta göndör hosszú barna haját, így pár tincs szemébe lógott. Kezeit arcához emelte, és megdörzsölte, majd úgy meredt maga elé.
-Ezt eddig miért nem mondtad? -nevetett fel szinte kínosan.
-Talán.. Mert nem kérdezted?!- mosolyogtam rá.
Harry forgatta a szemeit nevetve, majd mikor látta, hogy ismét csukva van a szemem, és a karfát bomlásig szorongatom, hogy ki ne essek, közelebb húzódott hozzám. Pár pillanaton belül ismét szorosan ölelt magához. Kinyitottam a szemem, és megláttam London fényeit, ami elképesztő látvány volt. Tetőpont az az volt, mikor megállt az óriáskerék, és mi voltunk a legtetején. Féltem, de nem volt olyan félelmetes, mint akkor ötévesen. Még mindig rossz visszagondolni rá. Azóta szerintem vidámparkba se voltam. Hmm. Mire nem képes egy srác iszonyathelyes mosollyal? No Comment.
-Hogy hívják a barátodat? - fordult felém, és próbált lekötni, hogy ne legyen olyan rémisztő a helyzet. Mosolyogva néztem rá, és azon gondolkoztam, milyen aranyos gesztus ez tőle.
- Austin Mahone. -nevettem fel, hiszen ő is ugyanúgy híres mint a srácok..Csak nem annyira.
-Arra az Austinra gondolunk mindketten? - mosolyodott el kajánul.
-Igen.. Arra. -nevettem.
Észre se vettem, de a jegyszedő már fel is nyitotta a hinta elejét. Meglepődtem, hisz észre se vettem..Harry lekötött egész idő alatt. Ügyes. Felé fordultam, ő pedig csak mosolygott. Smaragzöld szemei csak úgy csillogtak. Visszamosolyogtam rá, és kiszálltam Harryvel a hintából.
Szép lassan gyülekeztek mellénk a többiek, majd mikor mindenki ott volt már, kitaláltuk, hogy mi legyen a következő állomás.
-Dodzsem. -kiáltott fel Niall, a mellette álló Demi kissé elpirulva mosolygott a szőkeségre.
-Felőlem mehetünk oda is. -mosolygott Perrie.
Torival beszélgettem, miközben a srácok ismerkedni próbáltak velünk. Szerintem elég jól összeszokunk.
-Victoria, neked tetszik Liam? -kérdeztem Torit kissé félrevonulva, hogy a többiek ne hallják.
-Helyes, de nem szeretnék még barátot. -mosolygott rám a barátnőm. Mosolyogva bólintottam, majd visszamentünk a társasághoz. Louis épp azt mesélte, hogy mennyire szereti a húgait, és hogy jó lenne, ha láthatná őket.
Nagyban azt meséltem, hogy három évesen mit csináltam egy bevásárló központban, mikor megcsörrent a telefonom. Mosolyogva emeltem a készüléket a fülemhez.
-Szia. -motyogtam a telefonba, majd jobb kezemmel bedugtam a jobb fülem, hogy jól halljam a barátomat.
-Helló. Most értem vissza Californiából, itt vagyok előttetek. Hol vagy? - hangján halottam, hogy mosolyog.
-Ú bocsi, eljöttünk Torival vidámparkba az új barátainkkal. -felnéztem a társaságra, mert mindenki engem nézett, és hallgatott. -Mindjárt ott vagyok, puszi, szia. -mosolyogtam, majd kinyomtam a telefonom.
-Srácok, bocsi, de mennem kell. Most ért haza Austin, és ott vár a házunk előtt. Valaki haza tudna vinni? -néztem körbe a társaságon.
-Persze, én hazaviszlek, és majd visszajövök a többiekért, hisz Niall már megvette a jegyet.- mosolygott Harry.
Mosolyogva nyugtáztam a kedvességét. Elköszöntem a lányoktól, majd a srácoktól, és Harryvel elindultunk a kocsijához. Telefonomat szorongatva néztem az utat, és vártam, hogy mikor ölelhetem meg a barátomat.
-Mennyi ideje jártok? - nem nézett rám, csak az utat nézte.
-Most lesz egy éve. -mosolyogtam. Harry bólintott. -És neked a barátnőd? -mosolyogtam rá.
-Nekem nincs senkim. - mosolygott rám. -Még nem találtam meg az igazit. Bár most Taylor Swifttel jóba vagyok, de semmi komoly. - nevetett fel kínosan. Megértően bólintottam, és már meg is érkeztünk.
Kiszálltam, mikor megpillantottam a házunk előtt ücsörgő srácot. Mosolyogva rohantam oda hozzá. Ő felállt, és megölelt.
-Szia,hiányoztál.- pirultam el kissé.
-Szia, te is nekem. -mosolygott, majd nyomott egy szájra puszit , miközben beletúrt a hajamba. Megfogtam a kezét, majd odahúztam Harryhez.
-Harry, ő itt Austin, a barátom. -mutattam be őket egymásnak.
-Harry Styles, örülök a találkozásnak. -fogott kezed Austinnal.
-Austin Mahone, szintúgy.- mosolygott.
-Szerintem én megyek, majd találkozunk. -mutatott a kocsija felé. Megindult felém, megölelt, majd nyomott két puszit az arcomra, és azzal elindult a kocsija felé.
Megfogtam ismét Austin kezét, majd Harryre néztem.
-Rendben. Köszi, hogy hazahoztál. Szia. -kiáltottam felé.
-Semmiség, Szia.-intett, majd beszállt a kocsiba.
Austin mosolyogva, felvont szemöldökkel fürkészett engem, én pedig legyintettem egyet, hogy majd elmesélem. Elővettem a táskámból a kulcsot, majd Austinra néztem. Meglepődtem, hisz volt nála egy utazótáska.
-Ez mi?- mosolyogtam.
-Faith, most jöttem haza a turnéról. -mosolygott. Ó, de buta vagyok.
-Ja, tényleg. -nevettem. -Maradsz éjszakára? -mosolyogtam, és kissé elpirultam, hisz eddig még sose aludt nálam, és én se nála.
-Csak..ha szeretnéd.-léptünk be a nappaliba. Austin hozzám simult, és belepuszilt a nyakamba.
-Mindennél jobban. -megfordultam mosolyogva, és megcsókoltam.
Austin mosolygott némán, és nem szólt semmit. Kezemet megfogta, és úgy húzott fel a szobába.
Mosolyogva lépett be, hisz szeret a szobámban lenni. Nagy kétszemélyes ágy, virágos tapéta, valamint mellette egy fürdőszoba. Nőies. Ledobta barátom a földre a cuccát, és leült az ágyra.
-Na, és mit fogunk csinálni? - mosolygott rám.
-Én elmegyek lefürdeni, te azt csinálsz, amit akarsz. Pakold ki a cuccodat. -mosolyogtam rá, és már a fürdő ajtajában álltam.
-Értettem főnök. -jobb kezét a homloka elé tette, amolyan "tisztelgés" képen. Mosolyogva mentem be fürdőbe, és megengedtem a vizet.
Bőrömön lassan húztam végig a tusfürdős szivacsot, ami kamilla illatú. Megmosakodásomat követően lusta voltam kimászni, ezért csak pihentem a kádban, és lazítottam.
-Én elmegyek a másik fürdőbe, és lefürdöm. -kopogtatott. -El ne tűnj.-nevetett.
-Nyugi, nem fogok.- nevettem fel.
Hallottam, ahogyan Austin zuhanyzik, így törölközőben kimásztam a szobámból. Odamentem a szekrényemhez, és kiválasztottam, hogy miben alszom. Egy testnadrág plusz bő póló. Aludni tökéletes.
Visszasomfordáltam a fürdőbe, és felöltöztem. Hajgumival felkötöttem copfba a hajam, és úgy léptem ki a szobámba. Austin már ott feküdt az ő részén. Elmosolyodtam, és befeküdtem mellé. Megpusziltam, ő pedig csak nézett, szótlanul. Elpirultam, hisz olyan aranyos volt.
-Mit nézel? -kérdeztem zavartan.
- A szőke hosszú hajad, a barna szemed, imádom. - felém fordult, és magához húzott. -Holnap lesz egy éve, hogy összejöttünk, ugye tudod? - váltott komolyabb arckifejezésre.
-Persze. -mosolyogtam, és Austin egy puszit nyomott a homlokomra, mikor Tori lépett be.
-Faith, Harry adni akar valamit. Te jó ég.- zárta be az ajtót, majd csukott ajtón keresztül beszélt hozzám. -Gyere le, most! -majd elment.
Hívtam a barátomat, hogy jöjjön, de nem tette. Fáradt, ezért kért egy puszit, és inkább fent maradt aludni.
Kissé zavartan másztam le az emeletről, Majd szerény társaság fogadott. Tori, és Harry. Harry zavartan tartott egy macit a kezében. Odalépett hozzám, és odaadta.
-Ezt neked hoztam.-mosolygott.-Nyertem, és nem tudom hova tenni. - nézett a szemembe.
-Köszönöm, rendes tőled. -néztem a magas göndörre. -Tori, neked mi bajod? -értetlenkedtem
-Miért van itt Austin? -vont kérdőre.
-Mert megkértem, hogy maradjon. -vallottam be.
-És máris le akartatok feküdni?
-Mi, dehogy! -motyogtam.-Gondolkozz már, olyan vagyok aki olyan hamar belemegy a dolgokba? -fakadtam ki, és zavartan Harryre néztem.
-Azt hiszem... én megyek. - mondta Harry, és kilépett az ajtón.
-Gratulálok, legalább ő szeret is. - mondta Victoria.
-Mivan?- összezavarodtam. -Miért, Austin nem szeret? Harrynek barátnője van, és én csak barátként tekintek rá. -fakadtam ki.
-Ahaa. -bólogatott a barátnőm, és otthagyott.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)